Pali biciklin jött a szomszéd faluból. Lepattant a nyeregből a kapu előtt, hangosan köszönt ahogy benyitott az udvarra, a kerékpárt pedig odatámasztotta, aho­vá mindig szokta, a nagykerekes, régi, kézi hajtású fúró­hoz. Ez is egyike volt Pali kiváltságainak, másnak ugyanis nem volt megengedve, hogy kénye-kedve szerint letá­massza a biciklijét, és főleg nem az öreg fúróhoz, hiszen a jó szerszámot becsülni kell, nem holmi biciklitámaszt csi­nálni belőle. De Pali ezt nem tudta, hiszen az öreg kovács­mester ezt neki soha nem mondta.

Két hete viszont mérgelődött egy kicsit, mert Pali bi­ciklijének első tengelye nyomot hagyott a falban, úgyhogy most Pali gondosan eligazította az első kereket és a bála­madzaggal kezdett bíbelődni, amivel egy kopott bőrtáska volt felkötözve a csomagtartóra. A csomó engedett, Pali kihalászott egy papírt a táskából és még egyszer, most már kicsit hangosabban jó napot kívánt, hiszen az előbb nem kapott választ a kovácsműhelyből. Adjon Isten! - jött bentről. A kovácsmester még egy utolsót ütött a patkóra és a vízbe nyomta. A vas hangos sistergéssel adta ki magából a meleget, megtöltötte a műhelyt acélszagú párával. Pali soha nem lépett be a műhelybe, talán a tűztől félt, talán a hosszú árnyékoktól, amik a falon kalapácsfejű, csípőfogó fogú szörnyekként táncoltak. Most is megvárta, amíg a kovács kilépett a műhelyből.

- No, mi az, Pali? - kérdezte.
- Szigony kéne Józsi bácsi!
- Szigony?
- Tetszik tudni, tegnap búvárkodtam a Tiszában, mert csináltam ám egy búváröltözéket gumiból és fentről egy nagy csövön pumpálják a levegőt, de majdnem ottmarad­tam, mert Jónás, az a nagy harcsa odajött hozzám és a far­kával úgy pofonvágott, hogy alig tudtam felkiabálni a töb­bieknek, hogy húzzanak ki. Holnap megint megyek a Ti­szába, ezért kell a szigony, ha jön a Jónás, majd adok neki. Le is rajzoltam, valami ilyen kéne.

És a szigony meglett. Pali boldogan kötözte a bicikliváz­hoz, és jött máskor is a legkülönfélébb ötletekkel, hol vé­kony cső kellett neki, hogy a kávét bevezethesse a konyhá­ból a szobába, hol meg csak egy csavar hibázott egy új szerkezethez, amiről semmit sem lehetett megtudni, mert az maga volt a nagy találmány. Így telt el egy nyár, Pali hetente, kéthetente megjelent nagyapám műhelyében, min­dig valami fontos ügyben járva.

Én elképzeltem a házát mindenféle találmánnyal, csap­ból folyó kávéval, csuda szerkezetekkel. Nekem Pali volt a feltaláló a mesék világából, a szárnyaló fantázia kézzel­ fogható bizonyítéka a lehetetlen dolgokra.

Paliról egy szün­idővégi nyárestén hallottam először, hogy kijutott neki az 56-ból. Nagyapám barátja mondta ezt kártya közben, amikor va­lahogy Palira terelődött a szó. Akkor tudtam meg, hogy Palit 56 után a börtönben csaknem agyonverték, a sok ve­résbe bolondult bele. Pali 56 előtt is csodálatos dolgokat művelt, rádió-távirányítású repülőt épített, hihetetlen műszaki ötleteket valósított meg, mindenki úgy gondolta, egy­szer még sokra viszi, kár érte, hogy hülyére verték.

Én akkor ott, elsírtam magam és a könnyeket nyelve vág­tam oda az asztaltársaságnak, vegyék tudomásul: Pali nem bolond!

Csaknem húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsem, amit akkor az öreg kovácsmester nagyapám mondott: - Tudod fiam a szabadság, bolondság! Pali mind a kettőt megfizette 56-ban, helyettünk is.

A Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Nyíregyházán (fotó: Balázs Attila)